Devizahitelek 22-es csapdájában...
 

Devizahitelek 22-es csapdájában...
... emberi sorsok

(igaz történetek alapján)
(Szerző: Szlobodnik László - 2012.01.22.)

Az ÉLET minden napja küzdelem, persze ezzel nem fejezek ki újat, hiszen a rendszerváltás óta egyre nehezedő gazdasági helyzet, s benne mi kisemberek semmi másra nem vágyunk mint élni, ill. túlélni mindig mindent. Az emberi szükségleteket korábban még több csoportra osztották különböző közgazdasági tárgyakban is, mint például az úgynevezett "elsődleges szükséglet", ill. a "másodlagos szükséglet". Az idő múlásával ezen határok elmosódtak, ill. kategorikus átrendeződések léptek fel, azaz a másodlagosból (pl. tévé), idővel elsődleges lett.

Ami mindig hozzátartozott szervesen az életünkhöz az a lakás. Annak megszerzése sohasem volt vitatott, hogy elsődleges szükséglet, azaz életünk elválaszthatatlan és "szent" részét képezi. Mi is családommal, ill. mások is eme "sajnos luxusszintnek" számító alapfeltételt hitelből tudjuk csak megteremteni. Ki forintalapú (szerencsésebbek és/vagy megfontoltabbak) vagy devizalapú. Bevallom az utóbbival szemben én is úgy lettem tapasztaltabb, hogy korábban már "megégettem a kezem". Nos! A barátomék devizahitellel vásároltak Miskolcon egy lakást, amit tudtak is fizetni éveken keresztül, hiszen jó szakmája, jó szakmunkás a barátom, így az átlagtól valamivel jobban keresett. A hitel felvételében a hitel/fizetés aránya kb. 70%/30% volt, azaz kifizették párjával (gyermeket is neveltek) és a maradékot hozzácsaphatták párja keresetéhez, ami a "megélhetéshez" ugyan kevés volt, de mint minden magyar túlélő képességüket jól kihasználták. Az idő múlásával, ill. mikor beindult a devizahitelek "apró betűs" szerződési részének az érvényesítése az arány náluk szépen romlott 80%/20%-ra, ami egészen fizethető volt, míg 100%/0%-ig ment. Dolgozott a barátom, igaz a teljes bére a lakásra ment el, de a párja keresetéből spártaian egyszerűen, de elvoltak, némi apróbb fizetési likviditásokkal, "gyűrűződésekkel". A gond akkor kezdődött, mikor az arány 110%/0%-ra ment fel, azaz nem volt elég a barátom fizetése, de még a párjáéból is pótolni kellett. Persze, hogy LEHETETLEN TELJESÍTÉS elé kerültek, így az "időhúzásos" fizetésekkel, görgetésekkel kezdtek el manipulálni, ami ugyan már a bebukás első folyamata, de a REMÉNY, hogy hátha alakul valami jobban éltette őket, éltette a barátomat. Kihatással volt a lakástörlesztésre is ill. a rezsire is. A gond akkor alakult még mélyebbre, mikor belátta a barátom, hogy nem tud kievickélni belőle. A hátralékai már az egekbe szöktek és rádöbbent, hogy a TÖKÉLETESEN SEMMIÉRT dolgozik, mert amit keres egy az egyben elmegy a lakás hitelére, ami meg már látható, hogy NEM LESZ MEGTARTHATÓ.
Feladta... Rájött így nincs értelme a "hörcsögkeréknek" és FELADTA A REMÉNYT. Otthagyta a munkáját, hiszen a semmire dolgozott, a lakás hitelének a bedőlése felgyorsult (akárcsak a politikai életünk) és mára hajléktalan, alkoholistává vált.
Ez egy emberi sors, melyben a küzdelem még ott volt... ott volt... de feladta!!!

A másik igaz történet, eset mögé ennyire részleteiben nem láttam, láttunk be másodmagammal, de vélhetőleg hasonló küzdelmek adták azt, amit most leírok. A személyiségi jogokra való tekintettel itt is csak a települést nevezem meg.
Az eset Encsen történt, mikor 2010-ben másodmagammal egy leendő prominens(!) politikussal kopogtatócédulákat gyűjtögettünk. Az egyik utcácska adott házához érve a megszokott módon csengettünk be, hogy rövid politikai gondolatok, nézetek kifejtése mellett elkérjük a szavazópolgártól a kopogtatócéduláját. Egy tizenéves kislány nyitott ajtót, akinek mondtuk, hogy szóljon már a szüleinek, mamájának. A kislány közölte, hogy az apukájával él, mire mi ok, szóljon már a papájának. Kislány kicsit megszeppent szerénységgel közölte, hogy nem tud neki szólni, mert kint dolgozik külföldön. Kérdeztük, hogy egyedül van otthon, egyedül lakik? Mire mondta, hogy igen. Én nem, de a társam bement beszélgetés közben és utólag elmesélte, hogy szép tiszta lakás volt a kislány is rendezetten volt. HA életszerűen átgondoljuk tudjuk, hogy a kislány takaríthat, moshat és főzhet magára, mindez azért, mert az édesapja egy itthoni élet, élhető élet reményében távol dolgozott kislányától, aki itthon közben egyedül él a házban...

Konklúzió mindkét esetre:
Az egyikben az ÉLETért való küzdelemben feladták a REMÉNYT, harcot és vége lett egy családnak, nem élnek együtt. A másikban nem adták fel a REMÉNYT, de éppen a harc miatt, ill. az általa teremtett távolság miatt nem él együtt egy eleve csonka család.
Emberi sorsok... ValóVilág az ÉLET 3D-s játékában...

SZEBB REMÉNYŰ SZEBB JÖVŐT KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!

 

szlobilaci

<<< vissza

 

 

   Minden jog fenntartva! - © 2012-2019