Vese, máj és egyéb kórság: SIKLÓS CSABA
 

Vese, máj és egyéb kórság: SIKLÓS CSABA
(Szerző: Szlobodnik László - 2012.10.05.)

Emlékszem a közeli múltban, mikor az egyik kedves barátom az Abaúj- Hír "jegyezetlen" írói klubjából felhívta egy fiatalemberre a figyelmemet, aki az ő, mára pedig az én kedves ismerősöm, barátom is. Egy fiatalemberre, akiről akkor még nem sokan, később viszont egyre szélesebb híreket kaphattunk a különböző médiákon keresztül és az ő problémájáról, mely betegség, "kórság" talán a legszörnyűbb mindenmásfajta betegség közül. Ugyanis Csabának mind a mája, mind pedig a veséje beteg és transzplantációra (átültetésre) vár. Megismerkedésünket követően volt látható Hajdú Péter "Frizbi" című műsorában, ahol a filmen keresztül még közelebbről ismerhettem meg, miközben azon tűnődtem el, hogy az ő problémájához az enyém vagy akár a tiéd (kedves olvasó) semmi, eltörpül. Sokan, akik még egészségesek (avagy nem tudnak betegségeikről) csak fogalom szintjén tudják azt, hogy nem jó betegnek lenni. Csabi esetében a veseproblémáját testközelségében tudom, hogy milyen, hiszen 1996-ban nekem is majdnem eltávolították a jobboldali vesémet, de egy nagyszerű sebész végül a veseplasztikai műtét mellett döntött. Hogy milyen volt? Milyen érzés egy ilyen betegség "kisebb" súlyú korsága is? Rossz, fájdalmak fájdalmával. Másnap mikor jómagam is felébredtem az eleve komplikációkkal zajló műtétem után, döbbentem láttam, amint csövek lógnak ki a testemből (veséből és a seb mellől). A fájdalom oly mértékű volt, hogy 3 napig morfium származékú injekciókat kaptam, hogy legalább a kezdeti napokat átvészeljem, miközben a kezelőorvos a műtét sikerességéért imádkozott, hiszen további komplikáció esetén nem kerülhettem volna el a "rosszat". Csaba esetében ez már súlyosabb, hiszen neki cserét kell(ene) végrehajtani. Az én korabeli hasonló esetem eltörpül az ő problémájához hasonlítva. Sőt! Szinte "egészséges" vagyok az ő állapotához képest és ekkor jön rá az ember, hogy még "effektív betegen" is "egészséges(ebb)", mint más embertársa.
Komoly gondok, melyek más gondokhoz hasonlóan "elveszik az időt" az embertől. Milyen időt? Időt, amit egy normális élettel is tölthetnénk, adott esetben munkával, jövedelemre szert téve. Csabánál ez szóba sem jöhet, a mai magyar szociális háló helyzetéből adódóan pedig marad az élet szegénységéből is a még nagyobb szegénység, kilátástalanság. Ő nem fog tudni elmenni "maszekolni", hogy segítsen anyagi helyzetén (édesanyjával él). Elmegy, a kórházba, ahová életbevágóan kötelező. Így telnek napjai, hetei, hónapjai, miközben várja és valóban nagyon várja, hogy egyszer az a bizonyos telefon megszólaljon, csörögjön, mely csörgés az "új élet" hírvivője lenne számára...
Kérek mindenki, aki olvassa cikkemet, hogy segítsen. Nem csak anyagi segítség a segítség, ezt magam is tudom, ill. ezen figyelemfelhívásommal is segítséget próbálok nyújtani Csabinak. Segítsetek, hiszen maholnap mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe!
KÖSZÖNÖM!

Sajnos a segítség sem éri el sokszor a lehető legnagyobb hatásfokot, azaz nem teszünk sokan sokat:
Link: http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=XKUKgCVFtUo&NR=1 

Csabi kérésére a lentebbi szövegrésszel egészíteném ki írásomat:

*** *** ***

"Siklos Csaba L:
IGEN ÉS EZT IRD BELE ....Ha van egy kis időd a rohanó hétköznapokban, kérjük, segíts egy megosztással!

Siklós Csaba egy máj- és veseátültetésre váró, nehéz körülmények között élő fiú, akit idén májusban szerkesztőségünk is felkarolt és folyamatosan igyekszik támogatni mindennapos, nehéz küzdelmében. Május óta több alkalommal jártunk Csabáéknál, illetve nemrégiben, pár napos kórházban tartózkodása idején is meglátogattuk őt. A mai napig rengeteg adomány, segítség jutott el Csabához, amiért Csabi ezúton is köszönetet mond. Segítségre azonban továbbra is szüksége van, hiszen szintén beteg édesanyjával csupán kevéske segélyből próbálnak megélni igen szerény körülmények között, Tiszakeszin.

A segítség tehát továbbra is elkél. Kérjük, aki teheti, segítsen Csabának. Ha már egészséget nem adhatunk - hiszen az semmilyen értéktárggyal, pénzzel meg nem váltható -, legalább próbáljuk meg életkörülményeit jobbá tenni!

Csabiék számlaszáma: 11773140-00338707

Fontos: akinek nincs lehetősége rá, hogy anyagi támogatást nyújtson Csabának, kérjük egy Megosztással segítse eme üzenet terjedését! Hiszen már ez is nagyon nagy segítség"


 

szlobilaci

<<< vissza

 

 

   Minden jog fenntartva! - © 2012-2019