Hazajöttek idegenbe...
 

Hazajöttek idegenbe...
(Szerző: Szlobodnik László - 2014.04.20.)

Emlékszem egy szép nyár eleji hónap volt hosszú évekkel ezelőtt, mikor településünkön mentem éppen a helyi kisboltba. Ami meglepett, hogy RAMBOT láttam némileg megöregedve. Egy tipikus amerikai veterán katonát kell elképzelni katonai cuccban, fején kendő, mint Rambonak. Persze ekkora már hallottam róla, pontosabban róluk, hogy egy Amerikába szakadt magyar tért haza, hogy szebb, öregebb napjait itthon tölthesse el, ill. ebben hazakísérték szülei is.

A faluban némileg távolságtartással fogadták őket, noha született Hernádbűdiekről beszélhetünk. Emlékszem az édesanyja Mária néni mindent elkövetett, hogy a régi ismerősei, gyerekkori pajtásaival ott tudhassa folytatni napjait, ahol anno egyszer abba kellett hagyni. Sajnos nem sikerült neki, mivel gyerekkori barátnője is a vidékre jellemző sajnálatos "idegengyűlölettel" fogadta, mikor "gyűtt-mentnek" titulálta. Majdnem sírva panaszolta édesanyámnak és nekem, hogy őt, aki a település szülötte és még a sors és a történelem nem taszította távolabbra itt élt hosszú éveken keresztül és most mikor hazatért idegengyűlölettel fogadták. Nagyon rosszul esett neki, amit hamar igyekezett feledni és a közösség érdekében, abba való gyors visszailleszkedésük érdekében is tényleg mindenkit barátságosan kezeltek az öregek, akit amiben tudtak segítettek, ill. a helyi keresztény emlékműbe is jelentős közvetlen anyagi támogatást adtak, hogy azt felállíthassák. Tudta, mivel értésére is adták neki többen, hogy irigykedve is kezelik őket jelentősen jobb anyagi helyzetük miatt, talán ez adta a legnagyobb "távolságot" régi ismerősei irányába. Sajnos semmi nem változott érdemben, ill. hamarosan korukból eredően előbb párját Sanyi bácsit érte utol a szomorú végzett, majd röviddel utána Mária nénit. Emlékszem a nénike az utóbbi időben csak ült néma csendben az újonnan megépített amerikai típusú házuk előtt egy padon és naphosszat nézte a szemközti dombot fáival. Tudta, hogy adni jó és nem is vihet magával semmit sem "oda", hát kire-kire kisebb nagyobb adományokat adott végrendeleteiben. Sose felejtem el, mikor egyszer szüleim telkétől mentem hazafelé, mikor megállított egy kellemes kis beszélgetésre és az éppen akkor épülő házunkról érdeklődött, ami az évek során szűkős anyagiak miatt eléggé lassan épült. Mondta, hogy a házát, ami nekik van nekünk adja, költözzünk bele. Persze rögtön visszautasítottam, noha mára tudom, hogy komolyan gondolta, de tudom azt is, hogy vérszerinti örököseivel lett volna csak "háborúnk" ha kapzsi módon megragadtam volna nagylelkű felajánlását, az általa felajánlott lehetőséget.
Mindketten a Hernádbűdőn lévő temetőben lelték végső nyugalmukat egy fekete szív márvány sírkő alatt. Hazajöttek, hogy röviddel utána azon a földön haljanak meg, ahonnan egykoron kiindult életútjuk. Örök nyugalmat leljenek abban a földben, ahol már "idegenek" voltak, idegenként kezelték őket.

A fia, alias Rambo és felesége Debora, aki egyébként amerikai hölgy volt némileg zárkózottan, de nem elszigetelten éldegéltek. Elzárkózva, ami talán "Rambonak" becsületes nevén Lacinak volt köszönhető, hiszen az európai emberek felé jelentős távolságtartása alakult ki félelmeivel, amit még a hidegháború alatt szerzett tapasztalatai adtak, ugyanis CIA kémelhárítóként dolgozott az akkori Nyugat-Németországban. Emlékszem elmesélte, hogy ketten dolgoztak abban a bizonyos irodában Németországban és egyik reggel arra ment, hogy a barátját és egyben kollégáját agyonlőtték. Ha az előző nap ő lett volna a soros, akkor ő feküdt volna holtan az irodába. Feladatuk az Amerikába emigrálók szűrése volt, hogy ne szivároghasson ki valamely szocialista állam titkosszolgálatától ügynök az államokba. Ráadásul harcedzettségét és kezdeti "érdekes", valóban Rambos öltözékének alapját adta az is, hogy éveket szolgát Vietnámban, ahol szintén volt a tűzvonalban, persze ott is a hírszerzésnek dolgozott. Tehát amolyan valódi veterán "amerikai katona" is volt, nemcsak kinézetében, de ténylegesen is. Mindezt már úgy mesélte el nekem, hogy egy "apropó" kapcsán sikerült közelebb kerülnöm hozzá, noha "szűrését" éreztem magamon is, mivel konkrét tényeket szegezett nekem, ami viszont már nevetséges, helyi, rosszindulatú pletykák voltak személyemmel szemben, mely szintén a vidék és vele együtt a település sajátossága, főleg négyévente, mikor a "pletykapolitika" mindig kierősödik, mellyel valós emberi értékeket nem képviselő polgármesterjelöltek igyekeznek meg némi előnyre szert tenni a náluk ténylegesen jobb, erősebb, több értéket képviselő személyekkel szemben. Hogy válaszaim, válaszom hitelesen értékelődött-e nála azt már nem fogom megtudni, ill. magam sem feszegettem ebben döntését, mivel az évek során immunitással pergetem le az efféle röpülő szóbeszédeket, melynek életciklusa azonos egy szegény szitakötő életével. A választásokat nem véletlenül emeltem ki. Nemcsak közelgő aktualitása miatt, hanem Laci miatt is, aki éveken keresztül szintén segített a környezetében mindenkit (mondjuk minket pont nem) és nemegyszer jelentős anyagi vonzatot sem kímélve volt akinek tüzelővel, volt akiknek pénzzel vagy éppen értékes ajándékokkal, mely utóbbit rendszeresen Amerikába kijárva hozott haza. Amit láttam, hogy pont olyan emberek "hálózták" be, akiket talán rutinos CIA képzettségével éppen szűrnie kellett volna, ill. időben később már szűrte is, persze jelentős erkölcsi és egyéb sérelmek, károk terhe mellett.

A 2010-es választásoknál a közvéleményben elég nagy távolságtartással voltak feléjük is sokan, noha sok emberen segített, több embernek elhitte bíztatását, hogy induljon a helyhatósági választásokon, mint polgármester jelölt, melyben kampányanyagainak a kinyomtatásában magam is segítettem. Polgármesterként tele volt faluépítő elképzelésekkel, ötletekkel úgy, hogy sok dolog motiválta egyetlen egy nem, a polgármesterséggel járó fizetés vagy tiszteletdíj. Hiszen arról le is mondott volna teljes egészében, hiszen az amerikai nyugdíja, ellátása jelentősen nagyobb volt annál, sőt, egy-egy ötlet kivitelezése tekintetében szerintem még saját maga is adakozott volna a közjavára, hogy megvalósulhasson. Legfőképpen talán azért is, mert a pályázatokhoz nem értett úgy mint én, amit a saját lakosok előtt tartott fórumom után töredelmesen vallott be nekem.
A választásokat követően a település, de talán az egész országban vihette a Guinness rekordot azzal a 2 db szavazattal, melyből az egyik a feleségéé a másik pedig a sajátja volt. Nagyon megviselte, legfőképpen azért, mert még a választás napján is egyik másik helyi lakos, akiket segített jelezték neki, hogy rá szavaztak, melyről utóbb egyértelműen és minden kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy sajnos HAZUGSÁG. Nehezen vagy talán sehogy sem bírta feldolgozni. Röviddel utána sztrokkot is kapott. A kórházból hazatérve emlékszem a nyugodtság, a valódi békesség és emberséges, önzetlen szeretettel teli kapcsolatok miatt elkezdték fontolgatni, hogy visszamennek Amerikába.
Alig rövid idővel, talán egy év sem telt el vissza is mentek Amerikába, egészen pontosan Californiába, a napos Palm Springbe, ahova ugyan invitált, jelezve fizeti a repülőjegyemet, de erre már sohasem kerülhetett sor, ugyanis többszörös rákot diagnosztizáltak nála, egészségügyi állapotában (ez nem Magyarország) 300 %-ot kapott, majd röviddel utána csöndben meghalt, sokáig magam sem tudtam, nem is volt honnan információt szereznem...
Meghalt és nyugszik egy csöndes temetőben valahol Californiában, ezer kilométerekre Hernádbűdtől, ahol napjainkra pedig szülei nyugszanak, akik végleg tértek haza. Amerikában nyugszik, rokonaitól, magyar barátaitól távol, ahol talán évek múlva csak egy ismeretlen "veterán katona" lesz sírjában úgy, hogy hazájában már nem lelt otthont, nem fogadták vissza, nem lelte öregkori napjainak békességét.

Emlékszem, mikor először jelentek meg Hernádbűdőn, amerikai szokáshoz híven egy zászlót, egy magyar zászlót tűzött ki teraszuk falára, melyben sokan talán különc "bolondnak" tartották, noha ő csak az identitását, hovatartozását szerette volna kifejezni, hogy MAGYAR.
Az irodája falán egy keményfából kifaragott Magyarország térkép állt, melyben minden településnél besüllyesztve jelezte egy fém százforintos címeres oldala azon településeket, ahol éltek itthon.

A SZERETET, mint életelemük napjainkig őrzi településünk, hiszen a házuk, mely a szülei szintén új házával együtt mára Szlovák milliomos befektetők tulajdonát képezik, minden pontjában őrzi a szívet, ugyanis Deborával pont Valentin napján ismerkedtek meg, így a ház falában, fa rozettákban, a ház előtti betonútban, a postaládán, de még a szemetesükön is ott van egy-egy szív szimbólum. Szülei fekete szív sírja is innen ered, ez motiválta formavilágának kialakítását. Mai napig melegséggel, egyre fakulóbb régi emlékekkel tölt el, akárhányszor arra járok, hiszen a lényük hordozta azt az önzetlenséget, nyugalmat, amit MI nem értettünk meg, nem fogadtunk el, sőt eltaszítottunk magunktól.

Ez a kis cikkem igazából nem róluk szól, hanem RÓLUNK...

 

szlobilaci

<<< vissza

 

 

   Minden jog fenntartva! - © 2012-2019